A legnagyobb testépítők - Charles Atlas

Sorozatunk második részében az 1920-as évek legnagyobb ikonját, Charles Atlas-t mutatjuk be.

Charles Atlas

"A világ legjóképűbb férfija"

"Nem használok eszközöket. A testsúlyod saját ellenállása a legjobb és legbiztonságosabb eszköz."

Magasság: 180 cm
Testtömeg: 81 kg

mellkas: 120 cm
bicepsz:  43 cm
alkar: 35 cm
derék: 81 cm
comb: 58 cm
vádli: 40

Angelo Siciliano néven született, 1892. október 30-án, egy Acri nevű olasz kisvárosban. 1905-ben a szüleivel együtt emigráltak Amerikába, New Yorkba, ahol keresztnevét Charles-ra változtatta. Már tizenéves korában elkezdett dolgozni Brooklynban, bőrdíszművesként. Nagyon vékony alkatú, mindössze 45 kilós fiú volt, emiatt kortársai gyakran piszkálták. Ezzel együtt a régi görög-római isten szobrok rendkívüli módon megtetszettek neki, így ezeknek együttes hatása volt, hogy elkezdje fejleszteni az izmait. Eugen Sandow nagy hatást gyakorolt rá, és sokat forgatta az akkoriban népszerű, Bernarr Macfadden által kiadott "Physical Culture" című magazint. Sok erősember versenyre kilátogatott, ahol a versenyzőket kérdezgette az étkezésükről és edzéseikről. Első súlyzója egy pálca két végére kőbaltaszerűen rögzített egy-egy tégla volt. Kipróbált mindent, használt súlyzókat, csigás gépeket illetve saját testsúlyát, végül ez vált be és tetszett meg neki a legjobban. Innentől kezdve váltig állította, hogy nem kellenek súlyzók az izomfejlesztéshez, és idővel kifejlesztette saját, "dinamikus feszítés" nevezetű edzésmódszerét.

Az első világháború után, 1920-ban, a Physical Culture magazinban volt egy reklámfotó egy a versenyről, ahol elnyerhette valaki a keleti part legizmosabb férfijának kijáró címet. Ez az ifjú Angelo "Charles" Siciliano figyelmét is felkeltette, és meg is nyerte a pályázatot, jól fejlett és esztétikus izomzatával magára vonva Amerika figyelmét. A 20-as, 30-as években már testépítőknek nevezték azokat, akik számára nem csak a fizikai erő volt fontos, de cél volt az esztétikus kinézet is. Az első, mai szemmel nézve testépítő versenynek mondható eseményt szintén Bernarr MacFadden magazinja szervezte 1921-ben, a híres Madison Square Gardenben. A közönség legnagyobb örömére Charles Siciliano itt megmutatta ismét magát, végérvényesen beírva magát a történelembe. Nem sokkal ezután, 1922-ben vette fel az "Atlas" nevet. Érdekesség, hogy az ókori mitológia iránti tisztelet jeléül később fiát Hercules néven anyakönyvezték.

A "dinamikus feszítés" még a '20-as években fogalmazódott meg benne. Elmondása szerint úgy jött az ötlet, hogy egy nap a bronxi állatkertben sétált, és azon tűnődött, hogy a vadállatok bár nem emelnek súlyokat, mégis mennyire fantasztikusan izmosak. Állítólag a tigriseket nézve fogalmazódott meg benne, hogy az izometrikus gyakorlatok mennyire hatékonyak lehetnek majd az izomépítés szempontjából. Elmélete szerint a saját testsúlyos, kontrolláltan végrehajtott, izmokat folyamatosan megfeszítve tartott gyakorlatok hatékonyabbak és természetesebbek az ember számára. Ahogyan a nagymacskák minden mozdulat során megfeszítik magukat, úgy próbálta Ő is végezni ezeket. Az elkövetkező 20 év során számos sportolót győzött meg módszerének hatásosságáról. Atlas kiváló marketingérzékkel rendelkezett, és egyedi edzésmódszerét a tinédzserkorúakra pozícionálva, főleg képregényekben hirdette. Ezek üzenete a következő volt: ha gyenge vagy és vékony, és az erősek inzultálnak, használd az elveimet, erősödj meg, és ne hagyd magad! Rengeteg fiatal srác ennek hatására kezdte el használni a dinamikus feszítést. Ezekkel az edzésmódszerekkel olyan nagy neveket is edzett, mint például az ökölvívó Rocky Marciano vagy az angol David Prowse, aki kevésbé ismert erőemelő és testépítő karrierje után később a filmvásznon kapott fontos szerepet, a Star Wars-ban, Darth Vader maszkja alatt. Edzésprogramját egészen a '70-es évekig rengetegen rendelték meg, így elmondható, hogy a testkultúra népszerűsítésének nagyon fontos szereplője volt.


Végül 80 éves korában, a mindennapos kocogása során szívinfarktus vitte el, 1972-ben, karácsony előtt december 23-án.

Atlas edzésterve


Atlas az edzéstervében nem használt súlyokat, kizárólag saját testsúlyát, így a mai értelemben véve nem igazán nevezhetjük testépítő edzésnek, a calinethics-hez vagy a street workout-hoz áll legközelebb. Ez csak egy alap program, a teljes dinamikus feszítésre alapuló edzéstervét és étrendjét alkotó könyvét ezen a linken olvashatjátok el (angol nyelven): https://www.slideshare.net/luisfeo1/charles-atlas-training

GYM

Források:
https://www.fitbuilder.hu/cikk/Charles-Atlas.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Charles_Atlas
http://www.greatestphysiques.com/charles-atlas/

Megjegyzések